Rendben van, ha nem vagyunk (mindig) rendben

Rendben van, ha nem vagyunk (mindig) rendben

Egy kis eltávolodás a ’túlzásba vitt pozitivitástól’

„Válaszd a jót!”

„Ebben együtt vagyunk!”

„Csak a jóra figyelj!”

A világjárvány közepén mindenütt emlékeztetnek bennünket arra, hogy maradjunk pozitívak. A mottók, mémek és bölcsességek, valamint a Twitter hashtagok és az Instagram bejegyzések ontják az optimista írásokat, mintha csak így lehetne a legjobban kezelni a bizonytalanságot.

A „túlzott pozitivitás” kifejezést megalkotó pszichológusok és kutatók rámutattak arra, hogy a szándékosan átalakított gondolkodás az érzésekről nem mindig a megfelelő megközelítés. Különösen igaz ez akkor, ha valaki figyelmen kívül hagyja, elnyomja, vagy el is utasítja a gyász, a trauma által okozott negatív érzéseket.

Még a legjobb szándékkal is bárkinek, akinek valamilyen fájdalma van, azt mondani, hogy „légy pozitív” a visszájára sülhet el. Ez a mondat sok embert arra késztethet, hogy ne is figyeljen oda, ha valami negatív érzést él meg, valami fájdalom éri.

Érezhető az a nyomás, hogy mindenből a legjobbat, a legpozitívabbat kell kihozni. Vannak ilyen emberek közöttünk, akik valóban szinte minden helyzetben képesek megtalálni a jót, és arra koncentrálni és annak mentén cselekedni, talán még a legrosszabb helyzetekben is. Azonban többen vannak olyanok, akik nem így működnek és ők ezt kudarcként élhetik meg. Ez az, ami a túlzott pozitivitásra való „rábeszélést” mérgezővé teszi.

Egy másfajta üzenet

A pozitív hozzáállás nem kell feltétlenül káros, vagy rossz, sőt... Több kutatás is alátámasztja, hogy a pozitív gondolkodás erősíti az immunrendszerünket, csökkenti a stressz-szintünket.

Azonban a személyiségünkből kifolyólag nem mindenki tud egyszerűen és könnyedén belehelyezkedni a „mindig mindent jónak látni” attitűdbe.

A Stanford Egyetem kutatói 10 éven keresztül követték nyomon és vizsgálták egy kísérlet résztvevőit, és arra a következtetésre jutottak, hogy egy stresszel teli időszakban a negatív érzések tagadása, illetve azok el nem fogadása, mint megküzdési mechanizmus, a későbbiekben összefüggésbe hozható a lehangoltság, fásultság néhány tünetével és annak kialakulásához nagymértékben hozzájárul.

Egy 2012-es ausztrál tanulmány megállapította, hogy az emberek, akik követik (illetve követni akarják) a társadalmi elvárásokat a „boldog élet és a pozitív gondolkodás” elérésére, valójában gyakrabban élnek meg mélyebb szomorúságot.

Ha valaki nagyon mély reményvesztettséget, bánatot él meg, nem tud megnyomni magán egy kapcsolót, hogy mostantól örülni fog és jókedvű lesz. Ha azt kérjük másoktól, hogy ne azokat az érzéseket éljék meg, amik bennük valóban lejátszódnak, akkor ez nem fogja építeni és javítani a lelki ellenálló képességüket és kapcsolataikat sem erősíti.

(Gondoljunk ennek épp az ellenkezőjére, vagy akár magunkon is tehetünk egy próbát. Ha legközelebb valaminek nagyon örülünk, boldogok vagyunk – mondjuk azt magunknak, hogy most legyél szomorú! Működik?)

A bennünket elárasztó pozitív, és néha már túlzottan pozitív üzenetek, kifejezetten kellemetlen érzéseket is kelthetnek többekben. Amikor ezek az üzenetek szünet nélkül ömlenek ránk, akkor egy idő után jogosan érezhetjük ezek közhelyes mivoltát. Ezek nemhogy segítenének, hanem inkább egy arcul csapás azoknak, akik pénzügyi, megélhetési, munkahelyi, magánéleti vagy épp érzelmi, lelki hullámvölgybe kerültek.

Ezzel a kutatók nem azt akarják mondani, hogy a pozitív hozzáállás nem hatékony vagy eredménytelen, hanem azt, hogy érdemes arra összpontosítanunk, hogy számunkra mi jelenti az arany középutat, az egyensúlyt az életünkben és gondolkodásunkban. Azaz, ha nekem működik a pozitív hozzáállás és törekszem arra, hogy másként lássak helyzeteket és találjak valami jót a helyzetben, akkor ezt választom. Azonban, ha ez más valakinek nem így működik és a túlzott pozitivitás hajszolása az érzéseit szinte érvényteleníti, akkor neki más az útja.

A bizonytalanság fel- illetve beismerése

Ha mi magunk, vagy a környezetünkben valaki kellemetlen, fájdalmas érzéséket él meg és ezekkel küzd éppen, akkor arra biztatni, hogy keresse az élet napos oldalát nem lesz nagy segítség neki. A negatív érzésekről lebeszélni valakit, vagy azt kérni tőle, hogy „Engedd el!” szintén nem fog működni és akár még káros is lehet.

Mit is lehet akkor tenni ilyen helyzetekben?

Amikor valaki arról beszél, hogy éppen mit érez, hallgassuk meg, figyeljünk rá és biztosítsuk arról, hogy az érzései helyénvalóak. Biztosítsuk őt arról, hogy „Itt vagyok, és szívesen meghallgatlak,  érdekel amit mondasz, figyelek rád!”, valamint megkérdezhetjük azt is, hogy neki mire lenne még szüksége, amivel segíteni tudjuk.

Ha valaki lehangoltnak érzi magát, adjunk neki teret, hogy beszélni tudjon arról, hogy mi játszódik le benne és ezt tegyük úgy, hogy ne ítélkezzünk se felette, se az elhangzottak felett. Ehelyett ajánljuk fel magunkat hallgatóságnak, biztosítsuk arról, hogy figyelünk rá és meghallgatjuk.

Nincsenek hozzászólások.

Hagyj üzenetet