Amikor szűkebb vagy tágabb környezetünkben van valaki, aki éppen gyászol, vagy valamilyen veszteséget él meg, nehéz eldöntenünk, hogy mivel teszünk jót vagy éppen rosszat. Aki gyászol, veszteséget él meg, számos intenzív és fájdalmas érzése van, mint a harag, a bűntudat, az elkeseredettség, a kilátástalanság és végtelen szomorúság. Gyakran elszigetelten és egyedül is érzik magukat gyászukban, mivel az erős fájdalom és a nehéz érzelmek kellemetlenné tehetik a másokhoz való kapcsolatukat.
Tartunk attól, hogy alkalmatlankodunk, valami rossz dolgot mondunk. Vagy azt gondoljuk, hogy ezen a nehéz időszakban nem tehetünk semmit. Ez teljesen érthető, és természetes érzés. Ne hagyjuk, hogy mindezek megakadályozzanak bennünket abban, hogy ott legyünk valaki mellett, aki gyászol. Éppen most van szükségünk ránk, jobban, mint bármikor. Nem kell, hogy válaszaink, vagy tanácsaink legyenek a megmagyarázhatatlanra, az elfogadhatatlanra. A legfontosabb dolog, amit megtehetünk egy gyászoló számára, az az, hogy egyszerűen ott vagyunk. A támogatásunk és jelenlétünk segít szeretteinknek megbirkózni a fájdalommal.
Mit is tehetünk?
- Ne engedjük, hogy az attól való félelmünk, hogy mit is mondunk majd, visszatartson attól, hogy a gyászolóval legyünk
- Tudassuk a gyászolóval, hogy számíthat ránk és meghallgatjuk
- Tartsuk tiszteletben azt, hogy mindenkinek a gyásza más és eltérő hosszúságú
- Ajánljuk fel segítségünket gyakorlatias dolgokban (pl. bevásárlás, főzés)
Gyászfolyamat megértése
Minél jobban megértjük a gyászfolyamatot, annál nagyobb segítség tudunk lenni gyászoló barátunknak, szerettünknek:
Nincsen jó vagy rossz gyászfolyamat. A fájdalom, a veszteség érzése nem mindig alakul rendezetten, kiszámítható szakaszokban. Ez egy érzelmi hullámvasút lehet, előre nem látható magasságokkal, mélypontokkal és visszaesésekkel. Mindenki eltérő módon gyászol, ezért kerüljük el, hogy arról beszélünk, mit „kellene” éreznie vagy tennie.
A gyász szélsőséges érzéseket és viselkedést válthat ki. Gyakran megjelenik a bűntudat, a harag, a kétségbeesés és a félelem. Egy gyászoló ordíthat az ég felé, vagy órákig sírhat. A gyászolót támogatni tudjuk abban, hogy ez teljesen normális és természetes. Ne ítéljük meg őket, és ne vegyük magunkra a gyászoló reakcióit.
A gyászfolyamatra nincsen kőbevésett ütemezés. Sok ember számára a gyászolás utáni felépülés 18–24 hónapot vesz igénybe, mások esetében a gyászfolyamat hosszabb vagy rövidebb lehet. Ne erőltessük rá szeretteinkre, hogy lépjenek már tovább, és ne éreztessük velük azt, mintha túl régóta gyászolnának. Ez valójában lelassíthatja a gyászfolyamatot.
Mit tudunk mondani?
Noha sokan attól tartunk, hogy mit is mondjunk egy gyászolónak, valójában ennél sokkal fontosabb, hogy vele legyünk és meghallgassuk. Elég gyakran hajlamosak vagyunk elkerülni a halálról való beszélgetést vagy akár témát is váltunk, amikor az elhunytról esik szó. Vagy tudva azt, hogy semmit nem tudunk mondani, megpróbáljuk elkerülni a gyászoló embert.
Azonban a gyászolónak fontos az, hogy megérezze, hogy a veszteségét elismerik, nem borzalmas dolog beszélni róla, és pont emiatt az elvesztett szeretteit sem fogják elfelejteni. Az egyik nap lehet, hogy sírni szeretnének, másnap esetleg csak csendben ülni vagy emlékeket megosztani. Ha jelen vagyunk és együttérzően hallgatunk, akkor valóban együtt tudunk lenni a gyászolóval. Egyszerűen csak ott lenni és hallgatni a gyászolót, számára óriási támogatást és biztonságérzetet ad.
Hogyan beszéljünk a gyászolóval és hogyan hallgassuk őt?
Tudassuk a gyászoló barátunkkal vagy szerettünkkel, hogy ott vagyunk és meghallgatjuk, ha úgy érzi szeretne a gyászáról, a fájdalmáról, a veszteségéről beszélni. Ne akarjuk erőszakosan arra bírni őt, hogy nyíljon meg és beszéljen!
Beszéljünk őszintén az elhunytról és ne váltsunk témát, ha az elhunyt neve felmerül. Amikor azt érezzük, hogy érzékenyebben érintő kérdést is feltehetünk, tegyük fel, mert ez egyfajta meghívás is arra, hogy a gyászoló nyíltan kifejezhesse az érzéseit. „Szeretnél beszélgetni?” ez egy egészen egyszerű kérdés, mégis ezzel tudatjuk, hogy mi jelen vagyunk, és azért vagyunk ott, hogy őt hallgassuk.
Hagyjuk, hogy a gyászoló elmondja hogyan vesztette el szerettét. Sokan vannak, akik gyászukban megkönnyebbülnek, ha beszélhetnek arról – akár újra és újra-, hogyan veszítették el azt, akit szerettek. Legyünk nagyon türelmesek! A történet(ek) újra elmondása, akár percnyi pontossággal is, a gyászfolyamat része és segíti a gyászolót annak elfogadásában. Mindenegyes történet elmondásakor a fájdalom csökken. Együttérzően és türelmesen hallgassuk a történeteket, mert ezzel segítjük a legjobban a gyászolót.
Kérdezzük meg hogyan érzi magát a gyászoló. A gyászfolyamatban az érzelmek gyorsan megváltozhatnak, tehát ne feltételezzük, hogyan érezte magát a gyászoló. Ha hasonló veszteséget éltünk már meg mi magunk is, megoszthatjuk ezt, ha úgy látjuk és tapasztaljuk, hogy ez segíthet. Ne feledjük azonban, hogy a bánat és a fájdalom egyéni élmény. Két ember nem tapasztalja meg pontosan ugyanúgy, tehát ne mondjuk azt, hogy „tudjuk”, mit érez a gyászoló, vagy ne hasonlítsuk össze gyászát a sajátunkéval, vagy bárki máséval. Helyezzük a hangsúlyt a hallgatásra, és kérjük meg gyászoló barátunkat/ismerősünket, hogy ő maga mondja el, hogyan érzi magát.
Fogadjuk el az érzéseket. Mondjuk meg a gyászolónak, hogy előttünk lehet sírni, dühöngeni vagy ordítani. Ne mondjunk semmi olyat, ami arra utal, hogy mit kellene, vagy nem kellene érezniük. A gyász érzelmekkel teli élmény, ezért a gyászolóknak hagyni kell szabadon kifejezniük érzéseiket - bármennyire is irracionálisak azok – anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy megítélik vagy kritizálják őket.
Legyen őszinte a kommunikációnk. Ne essünk abba a hibába, hogy lekicsinyítjük a gyászoló veszteségét, végletekig leegyszerűsített megoldásokat mondunk, vagy kéretlenül adunk tanácsot! Sokkal jobb, ha csak hallgatunk és elismerjük, hogy „Nem is tudom, mit mondjak, szeretném, ha tudnád, hogy itt vagyok veled és meghallgatlak.”
Legyünk felkészültek arra, hogy csendben ülünk. Ne erőltessük, ha a gyászoló nem akar beszélni. A kényelmet és biztonságot a gyászoló számára gyakran az jelenti, hogy egyszerűen csak a társaságukban vagyunk. Ha nincs semmi, amiről beszélhetünk, elég sokszor egy szemkontaktus is, egy gyengéd kézfogás, vagy egy ölelés.
Ajánljuk fel a támogatásunkat. Kérdezzünk rá, hogy pontosan mivel tudunk segíteni. Konkrétan meghatározott dolgokat ajánljunk, például temetés körüli tennivalók intézése, a gyászolóval lenni hosszabb-rövidebb időre (akár napokra), házkörüli teendők ellátása.
Mik azok, amiket kerüljünk egy gyászoló társunkkal szemben?
„Ez így volt megírva!” Általában ez a mondat (közhely) nagyon sok gyászolóban inkább haragot vált ki és gyakran azzal vágnak vissza, hogy „Hol volt megírva?”
„Inkább azt nézd, amiért hálás lehetsz!” A gyászolók is tudják, hogy miért lehetnek hálásak, de jelen élethelyzetükben ezek a dolgok most nincsenek a fókuszukban, ezek most nem fontosak.
„Most már egy jobb helyen van!” A gyászoló ebben vagy hisz, vagy nem. Tartsuk meg magunknak a hitünket, addig, amíg erre esetleg maga a gyászoló nem kérdez rá.
„Ez most már elmúlt, már tudsz magadra figyelni!” A gyászolók néha nem akarnak még tovább lépni, mert úgy érzik azzal „elfelejtenék” azt, akit elveszítettek. Másodsorban, mondani, hogy valaki lépjen tovább sokkal könnyebb, mint megtenni. A gyász és annak folyamata mindenkiben másként zajlik le, teljesen egyedi.
Kerüljük azokat a „tanácsokat”, amik úgy kezdődnek, hogy „Jó lenne, ha már …”, vagy „Majd meglátod…”. Ezek túl direkt és irányító tanácsok. Ezek helyett használhatjuk a következőket: „Gondoltál arra, hogy …”, vagy „Megpróbálhatod …”
Ajánljunk fel gyakorlati segítséget
Sok gyászolónak gondot okoz segítséget kérni. Gyakran éreznek bűntudatot a rájuk fordított figyelem miatt, vagy érezhetnek félelmet is, hogy gyászukkal másokat zavarnak, vagy csak túl lehangoltak ahhoz, hogy mások felé forduljanak. Egy gyászoló érezheti magát gyengének és erőtlennek ahhoz, hogy segítséget kérjen, amikor arra szüksége lenne. Sokszor ilyen helyzetekben azt mondjuk, hogy „Szólj, ha bármiben segíteni tudok.” Nagyobb segítség a gyászolónak, ha mi mondjuk meg, hogy miben tudunk a segítségére lenni. Például: „Ma délután elmegyek vásárolni, neked mit hozzak?”, vagy „Holnap este marhapörköltet készítek, hány órakor jó neked holnap este, ha beugrok és hozok neked is?”
Ha meg tudjuk tenni, akkor legyünk ezekben a felajánlásokban következetesek, azaz ne csak egyszeri alkalmakra szóljon a felajánlásunk. Ezzel biztosítjuk a gyászolónak, hogy számíthat ránk, adott időben, vagy a megbeszélt időben érkezünk hozzá, és ez biztonságot ad a gyászolónak, hogy számíthat ránk és a figyelmünkre, így nem neki kell további kérésekkel hozzánk fordulnia.
Miket tudunk tenni?
- Bevásárlások és ügyek intézése (csekkek befizetése, stb.)
- Vacsorakészítés a gyászoló számára is
- Temetési ügyintézésben való támogatás
- Takarítsunk ki (ha ebbe a gyászoló beleegyezik), mossunk ki egy-két adag ruhát
- Ha vannak a gyászolónak gyerekei, akivel egyedül maradt, vigyük el néha a gyerekeket magunkkal, iskolába hozzuk-vigyük őket a gyászoló helyett
- Kísérjük el, vigyük el autóval oda, ahova menni szeretne, vagy szükséges elmennie
- Ha vannak háziállatok, segítsünk az ellátásukban (kutyát elvinni sétálni, etetni őket)
- Menjünk el a gyászolóval közös sétákra
- Támogatásunk legyen folyamatos
A gyászolónak a gyásza nem csak a temetésig tart, hanem attól sokkal tovább. A gyász folyamata és időtartama eltérő minden esetben, a gyászoló környezete gyakran úgy érzi, hogy tovább tart, mintsem azt gondolták volna. Egy gyászoló családtag vagy barát gyásza akár hosszú hónapokig, vagy évekig is eltarthat.
Biztosítsuk a gyászolót, hogy támogatásunk hosszútávra szól. Tartsuk a kapcsolatot a gyászolóval, rendszeresen jelentkezzünk be, legyünk jelen az életében. Amint a temetés befejeződött, és a többi gyászoló elmaradozik, a veszteség kezdeti sokkja kezd elmúlni, a támogatásunk sokkal értékesebb, mint valaha.
Ne feltételezzünk a külső megjelenés alapján. A gyászoló személy kívülről nézve jól néz ki, miközben belül szenved. Kerüljük el az olyan mondatokat, mint „Olyan erős vagy” vagy „Olyan jól néz ki”. Ez nyomást gyakorol a gyászolóra, hogy tartania kell magát, és ezzel elrejti valódi érzéseit.
A gyász fájdalma nem gyógyulhat teljes mértékben. Legyünk érzékenyek arra, hogy az élet nem lesz ugyanaz a gyászoló számára, mint amilyen korábban volt. A gyászoló megtanulhatja elfogadni a veszteséget. A fájdalom intenzitása idővel csökkenhet, de a szomorúság nem tűnik el teljesen.
Különleges napokon, évfordulókon biztosítsunk kiemelt figyelmet és támogatást. Az év bizonyos időszakai és napjai különösen nehezek lesznek a gyászolónak és családtagjainak. Ünnepek, családi évfordulók, születésnapok gyakran felébresztik a bánatot és fájdalmat. Figyeljünk mi is jobban oda a gyászoló szerettünkre ezeken a napokon.
Figyeljünk oda a gyászoló mentális egészségére
Gyakran a gyászoló depressziósnak tűnhet, összezavarodott, másoktól távolságtartó lesz. Ha a gyászoló tünetei fokozatosan nem enyhülnek és csökkennek, vagy esetleg az idő múlásával egyre súlyosbodnak, ez jele lehet annak is, hogy nem a természetes gyászfolyamat zajlik.
Bátorítsuk a gyászolót, hogy keressen szakmai segítséget, és ebben mi is a segítségére lehetünk, ha a következőket tapasztaljuk:
- A mindennapi életvezetésben felmerülő problémák
- Extrém figyelem a halálra
- Túlzott keserűség, harag vagy bűntudat
- Személyes higiénia elhagyása
- Alkohol vagy drog fogyasztás
- Nem képes az örömre
- Hallucinációk
- Másoktól való túlzott visszahúzódás
- A reménytelenség érzése állandósul
- A meghalásról, öngyilkosságról való kijelentések
Nem könnyű helyzet, ha aggodalmainkat megosztjuk a gyászolóval, ilyen esetekben a saját érzéseinkről, félelmeinkről beszéljünk neki, például: „Nagyon zavar, hogy látom, hogy nem alszol - érdemes lenne segítséget keresnünk erre. Ebben tudok neked segíteni.”
A fent leírtak csak ajánlások, hiszen mindannyian mások vagyunk, másként közelítünk emberekhez és élethelyzetekhez. Mindig tartsuk szem előtt, hogy csak annyit és azt vállaljuk egy gyászoló támogatásából, amit mi magunk adni tudunk.